
Az első zenei élményeket már anyukám pocakjában éltem meg, így hát adott volt a pálya, amit mind ez idáig úgy érzem, hogy követek: a muzsika. Ez az a világ, amelyben igazán kitudom fejezni azokat a gondolatokat, érzelmeket, vágyakat, amik bennem vannak, és amelyek –úgy hiszem – Istentő áradnak, és tudom, hogy feladatom ezeket továbbítani az emberek felé.
Hálát adok ezért Istennek a szüleimért, akik hitben neveltek, és szeretetükkel támogattak és támogatnak a mai napig. Sepsiszentgyörgyön születtem, 6 éves koromtól tanultam zongorázni. Első 3 osztályt zeneiskolában jártam, miután Budapestre költöztem, már külön zongoraórákat vettem. Középiskolás koromban a zenélés kicsit háttérbe szorult.
Érettségi után elsajátítottam egy másik hobbim, a fodrászat fortélyait, amivel ma a megélhetéshez szükséges anyagiakat keresem.J Ezek után adódott egy lehetőség, amivel a ismét azt csinálhatom, ami szorosan hozzám kapcsolódik.
Baptista Teológia Kántor szakára járok, az éneklést tanárral igyekszem tökéletesíteni kisebb- nagyobb sikerrel. Nagyon sokat tanultam oktatóimtól a különböző zenei irányzatokról, amiket igyekszem felhasználni klasszikus kórusművek vezénylésénél, illetve a könnyedebb, fiatalosabb, lendületesebb dalok kidolgozásában, amit ebben a kis csapatban sikerült átadnom. Igazából egy régi álmom valósult meg amikor megalakult az 8in1. Istent szolgálni, az Ő üzenetét továbbítani, nagyságát, szeretetét, kegyelmét mindenek elé helyezni, ez az elsődleges dolog az életemben! Hiszem, hogy akik Istent szeretik, azok észreveszik az életben a szépet és jót, ezért a mosoly ott van az arcukon!
Hadd idézzem Keith Green keresztény zenész szavait végszóként:
„Bánok minden egyes felvett dalt és valaha előadott koncertet, ha zeném, és még fontosabb- az életem- nem késztetett Istenfélelemre, vagy Jézusnak való teljes átadásra!"